Kiállítás nyílt a Páneurópai Piknik emlékmű alkotóinak munkáiból

Szabadság, szerelem címmel nyílt meg csütörtökön Melocco Miklós és Párkányi Raab Péter kiállítása a Munkácsy-teremben.

- A Páneurópai Piknik Emlékmű két alkotójának életművéből mutat be válogatást a kiállítás – emelte ki köszöntőjében Dr. Fodor Tamás polgármester. - Az 1989-es Páneurópai Piknik 20. évfordulóján, a határáttörés helyszínén szobrot avattunk. Azon a helyszínen, ahol a debreceni és soproni szervezők jóvoltából 30 évvel ezelőtt, az egykori keletnémetek a szabadságot választották az embertelen diktatúrával szemben. A XX. század végi magyar történelemnek kiemelkedő eseménye ez a pillanat, ami csak az 1956-os forradalommal mérhető össze – tette hozzá.





Ezek a művek akkor születtek, amikor még nem is reménykedtünk a határáttörésben, megtűrt kategóriába tartoztak – osztotta meg gondolatait Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész, érdemes művész.



- Több évtized munkája jelenik itt meg, Melocco Miklós részéről egy elkészült könyv fotói, az én részemről pedig egy jelenleg készülőben lévő album képeit mutatja be az anyag – ezt már Párkányi Raab Péter szobrászművész mondta el kérdésünkre, majd hozzátette: az Áttörés című Páneurópai Piknik emlékmű egyik szobrát, gipszmodelljét is kiállították és több soproni vonatkozású munka is látható a tárlaton.



Feledy Balázs művészeti író mondott megnyitóbeszédet, aki kiemelte: a tárlat megvalósulása is azt jelenti, hogy az újabb kori magyar szobrászat egyik jeles emlékműve született meg 10 évvel ezelőtt. A programon közreműködött a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara is. A kiállítás hétfő kivételével naponta 10:00 és 18:00 óra között látogatható, szeptember 30-ig.

(www.sopronmedia.hu)
Fotók: Griechisch Tamás

  • a
  • a
  • a