A Páneurópai Piknik 31. évfordulójára emlékeztek

A Páneurópai Piknik 31. évfordulójára emlékeztek szerda délután az esemény egykori helyszínén, a sopronpusztai Páneurópai Piknik Emlékparkban.

Ünnepi beszédében, dr. Farkas Ciprián Sopron polgármestere azt hangsúlyozta, hogy 1989. augusztus 19-e a soproniaknak mindig is egy különleges dátum marad, mert a sorsfordító eseménnyel a város nem csak a hűség, hanem a szabadság városa is lett.



„A Páneurópai Piknik és a határáttörés a mögöttünk hagyott huszadik század egyik legnagyobb eseménye, a szabadság nagyszerű és önfeledt ünnepe, az emberi történelem olyan ritka pillanata, amikor sorsunkat és jövőnket nem a nagyhatalmak vezetői, hanem néhány szabadságszerető bátor ember kiállása alakította és állította helyes útra” – hangsúlyozta.



Kiemelte, hogy a piknik a csodák évének, 1989-nek a kiemelkedő pillanata volt, amikor a soproni és debreceni szervezők a világtörténelem színpadát alakították. Ez a „polgárokban rejlő bátorság indította el azt a folyamatot, amely véglegesen ledöntötte a kommunizmus legyőzhetetlennek hitt világrendjét és amelynek a végén ott van az újra egyesült Németország és Európa” – mondta, hozzátéve, hogy ez az Európa számunkra ma is egy olyan közösséget jelent, amelyben a keresztény kultúrán alapuló nemzetállamok egymás szuverenitásának tiszteletben tartása mellett döntenek közös sorsukról és jövőjükről.


A 31 évvel ezelőtti események erőt kell, hogy adjanak a reménytelennek tűnő küzdelmekben ahhoz, hogy higgyünk abban, van kiút a legrosszabb helyzetekből is. Európa képes lesz kilábalni a válságokból – hangsúlyozta.



Kitért arra is, hogy a magyarok mindig is büszkék lesznek arra, hogy 1989-ben hozzájárulhattak Németország újra egyesüléséhez. „Nagyrabecsüléssel őrizzük az egykori német kancellár, Helmut Kohl emlékét, aki mindig barátsággal és megértéssel fordult a magyarok irányába” – mondta.

Johannes Haindl, Németország magyarországi nagykövete is azt hangoztatta, hogy Sopronpusztán vette kezdetét az a folyamat, amely Németország újra egyesítésével végződött. „Magyarország a német és európai történelem kulcsfontosságú pillanatiban újra és újra döntő szerepet játszott, ez tény” – mondta, hozzátéve, hogy a soproni határnyitás egyedülálló esemény volt, amelyért a mai napig hálával tartoznak a németek.



„Ezen a helyen forrt egybe nemzeteink szabadságvágya és vált az emberiesség, az önrendelkezés, az alapjogok tiszteletben tartása és egy elnyomó rendszer elleni tiltakozás jelképes eseményévé” – emelte ki a nagykövet. Az összetartozás érzéséből az elmúlt 30 évben egy olyan sűrű háló szövődött, amely a két országot kulturális, gazdasági és politikai értelemben is szorosan összeköti. Németország a legnagyobb közvetlen befektető Magyarországon és Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere is. Az együttműködés a kutatás-fejlesztés terén is egyre szorosabbá válik – mondta.


Kitért arra is, hogy az elmúlt 30 évben a politikai paraméterek megváltoztak, ma az országok olyan világméretű kihívásokkal néznek szembe, amelyek az európai értékeket megkérdőjelezik. „Ezek az értékek Sopron értékei is, amelyek életstílusunkat, kultúránkat jellemzik, amelyek egy liberális, nyílt demokráciáért állnak ki. Ezeket az értékeket mindenre kiterjedően csak akkor tudjuk megtartani, ha közösen kiállunk és küzdünk mellettük” – mondta.

A beszédeket követően az emlékezés virágait és koszorúit helyezték el az emlékparkban a kopjafánál.





Az ünnepségen részt vett Barcza Attila országgyűlési képviselő, Dr. Fodor Tamás Sopron egykori polgármestere, a soproni önkormányzat képviselőtestületének több tagja, valamint az esemény egykori soproni és debreceni szervezői.

(paneuropaipiknik.hu/Sopronmédia; fotók: Szeniczei Patrik)

További képek az eseményről:







  • a
  • a
  • a